Ennél jobbat nem csinálhatsz érett paradicsomból! (recept)
2014. augusztus 22. írta: világevő

Ennél jobbat nem csinálhatsz érett paradicsomból! (recept)

Épp még tart a paradicsom legjobb szezonja, amikor már a valódi, szabadon termesztett is elég érett. Ilyenkor igazából az egyik legjobb dolog simán nyersen megenni mondjuk egy szendvicsben, de van egy még ennél is jobb, amikor a legdurvábban érvényesül minden előnye és az íze. És még csak nem is bonyolult.
Ha ismerősnek tűnik a kép, akkor is érdemes elolvasni, van benne egy elég jelentős újítás, amitől még sokkal jobb lesz!

IMG_0377.JPG

Eleve úgy vettem észre, hogy kicsit hajlamosak vagyunk túl bonyolult fogásokat készíteni, pedig amikor igazán jó alapanyagok állnak rendelkezésre, mint most az érett paradicsom, akkor a kevesebb sokkal több! Ehhez az ételhez konkrétan öt dolog kell: érett paradicsom, spagetti, fokhagyma, olívaolaj, friss bazsalikom! Ha a vizet és a sót beleszámolom, akkor is csak hat hét. És az elkészítése is gyerekjáték, talán a legkönnyebb az összes olasz tésztaétel közül. Olyan fajta étel, amit én például soha nem rendelnék itthon étteremben, csakis Olaszországban, viszont otthonra annál nagyobb élvezet elkészíteni!

IMG_0353.JPG

Természetesen nem csak spagettivel működik, abból egyébként szerintem a De Cecco meglepően jó ár-érték arányban, nyilván házilag gyúrt tésztával még finomabb, csak kicsit több idő.

Spagetti friss paradicsommal és bazsalikommal, eddig még nem hangzik különösebben izgalmasan, épp elég ilyen recept kering a világban, de ez mégis egészen más!

Spagetti friss paradicsommal és bazsalikommal
Spaghetti al pomodoro e basilico

Hozzá valók: (3-4 főre)

500 gramm spagetti
5-10 közepes vagy nagy paradicsom (jó érett, ízes!)
5-10 gerezd fokhagyma
pár deka vaj
olívaolaj
egy maréknyi friss bazsalikom


Elkészítés: (benne Michael Ruhlman, nagyon jó gasztroíró fejlesztésével!)

Felteszem a vizet a tésztához. Közben Felaprítom kb dobókocka méretűre a paradicsomokat (lehet kicsit nagyobb is), megsózom, belekeverem a felaprított bazsalikomot és beteszem egy tálba állni. Felaprítom a fokhagymát kicsire, olajat hevítek egy serpenyőben, közepes lángon kicsit megpirítom a fokhagymát. (Közben mehet főni a tészta, a csomagoláson található időtartamra.) Most jön a trükk, készítek egy emulziót, valami olyasmit, mint a franciák beurre blanc-ja. Ha egyik kifejezés sem cseng ismerősen, az se baj, úgyis sikerül fog:
A serpenyőbe beleöntöm a kész fokhagymához a paradicsom által engedett levet és dobok hozzá egy kis vajat, ennek segítségével a híg paradicsomvíz kissé sűrűbbé válik, így könnyebben tapad a tésztára (a majonéz is ugyanezen az elven működik). Az elkészült tésztát megforgatom a szószban, és csak tálaláskor adagolom a tetejére a friss, semmiféle hőkezelést nem kapott paradicsomkockákat bőkezűen.

Az eredmény: forró tészta, hűvös paradicsom, erőteljes, érett, friss ízek és illatok, nem nagyon lehet vele betelni!

Közben zajlik egy nagyon különleges játék: exkluzív vacsorát lehet nyerni jótékonysági tombolával, segíts, ha tudsz!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr416624049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holly Goly 2014.08.22. 11:30:56

Köszi, ezt ma ki is próbálom!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.22. 16:35:49

@Holly Goly: én is ezt enném ma is, ha nem fogyott volna el a szuper paradicsomom, így majd holnap veszek a piacon a következő adaghoz. Tényleg nagyon jó paradicsomból érdemes csinálni!

ekat 2014.08.22. 19:41:49

Jujj, tényleg ki kellene próbálni, csak annyi nagy vízízű paradicsommal találkozik az ember, hogy én már csak a kicsi fürtöset merem venni régóta. Ja meg az erkélyen is nőnek minik. Csak nem sértődik meg tőlük ez a recept? :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.22. 21:27:12

@ekat: :D a kicsi nem gond, csak tényleg ízes legyen, mert itt ugye nagy hangsúlyt kap. ma én se mertem sehol se venni a fővám téri csarnokban, mert csak a közepes volt, holnap irány a lehel tér, ott elvileg kint lesz a szuper paradicsomos!

Holly Goly 2014.08.23. 10:21:32

@világevő: nagymamám kertjéből származó egyáltalán nem szép, de annál finomabb paradicsomál megcsináltam, hát, tényleg isteni. Köszi még egyszer a receptet, függővé tesz... :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.23. 10:35:04

@Holly Goly: orulok, en epp a lehel teri piacon utanpotlasert! :)

2014.08.23. 17:07:59

ó, köszönet :)

garnéla mák 2014.08.24. 01:03:50

@világevő: a lehelen még mindig megvan az a stand (asszem a 32-es volt), ahol minden féle földi jóságot lehetett kapni? ritkán járok arra, az is inkább vasárnap...
köszi

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.24. 21:01:54

@kaminer: azaz, igen, de ma szerintem nem voltak, ha jól tudom kedd-csütörtök-szombat!

garnéla mák 2014.08.25. 17:06:35

@világevő: köszönöm, akkor maradt minden a régiben :)

A fickó 2014.08.26. 19:39:24

Pont ma vettem tőlük 2 kiló parit, köztük a kedvencemet a Green Zebra-t.
Azért az szomorú, hogy szinte, csak ezt az egy helyet tudjuk megemlíteni, ahol többféle paradicsomot is lehet kapni. Egyébként a padlizsánjaik is kiválóak. Ajánlom a Prosperosa-t, kiváló állagú fehér húsú, nem keserű, nem barnulós, a héja is vékony. Rántva hófehér marad a húsa és szaftos halra emlékeztet, persze nem az ízében, csak a kinézetében. www.rareseeds.com/prosperosa-eggplant/

Jó a kaja, asszem összedobom a színes parikkal. Azért ez ilyenkor megérdemli a frissen gyúrt tésztát. Most a legjobb a paradicsom, pár hét múlva, meg már nem lesz.
A lecsöpögtetett paradicsomvizet én úgy is használom olasz étkekhez, hogy a paradicsommártást sűrűbbre készítem, majd visszahígítom a paradicsomvízzel. Ezzel már nem főzöm tovább, de így sokkal ízesebb, paradicsomosabb lesz a szósz.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.27. 11:24:15

@A fickó: az valóban elég szomorú, pedig nem egy kisvárosról van szó...
köszi, megnézem azt a padlizsánt!
itt most az az extra, hogy nincs is paradicsommártás, csak maga a kicsit besűrített paradicsomvíz.

Kulcsos Zsozsó 2014.09.19. 22:53:35

Sziasztok!
A recept zseniálisan egyszerű és elképesztően finom!
Köszi a receptet és a képeket is! :-)
Ma voltam megfelelő paradicsomért a Bosnyák piacon. Itt még van némi választék a többi sztenderd kínálathoz képest.
Bár a múlt héten jobbat vettem.
De ez is kellően íz gazdag volt.
Így most végeztem az elfogyasztásával! :-) Egy kis portó vörösbor kíséretében. Mesés! :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.09.19. 22:56:46

@Kulcsos Zsozsó: helló, nagyon örülök, nekem is óriási kedvencem, szomorú is voltam, hogy kedden nem találtam ott a jó paradicsomost a lehelen...

Kulcsos Zsozsó 2014.09.19. 23:18:51

Két éve egy lagzit fotóztam Érden, na náluk olyan Paradicsom volt, hogy a sorozat az esküvőről paradicsommal kezdődött... :-)
Utalva a jövőre, mint paradicsomi állapotokra. :-)
Amit tudok még: van egy szatyorbolt nevű oldal a weben ahol személyesen lehet rendelni magától a termelőtől.
Egyébként vidéki vagyok, nekem az ottani piacok után kicsit furcsa volt a Bp.-iek nagy része.

czegledyroli 2014.11.18. 11:17:01

De jó, hogy megtaláltam ezt a receptet, szerintem meg is van a szombati ebéd :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.11.18. 22:03:30

@czegledyroli: és honnan van érett paradicsomod? vagy déli félteke?

czegledyroli 2014.11.21. 15:04:40

@világevő: Bízom benne, hogy a most piacon kaphatóból is finom lesz :) Ha mégsem, akkor azt megírom majd :D