Láttad már a világ élvonalbeli sommelier-it magyar borokat kóstolgatni?
2014. augusztus 18. írta: világevő

Láttad már a világ élvonalbeli sommelier-it magyar borokat kóstolgatni?

Nemrég Baszkföldön jártam pár napot [fantasztikus hely, itt vannak az eddigi beszámolók róla], ami egy meglehetősen spontán túra volt, pénteken találtam ki, hogy kedden csatlakozom egy barátomhoz, aki odaindul. És így szemtanúja lehettem, ahogy a világ legjobb éttermeinek sommelier-i nagy élvezettel kortyolgatnak magyar borokat! 

IMG_9301.JPG

Beszélgetés közben említette Harmath Csaba, borszakértő, hogy épp Baszkföldre tart, munkaügyben kell meglátogatnia pár csúcsétterem sommelier-jét, akik részéről korábban komoly érdeklődés mutatkozott magyar csúcsborok iránt, így most egy komolyabb szortimenttel kóstoltatni készül. Nyilván ezekre is vele tartottam végül, hiszen izgalmas lehetőség "civilben" látni a vacsoraidőben mindig jólfésült és kifogástalan eleganciával felöltözött sommelier-ket, na meg így volt esély kicsit bepillantani a kulisszák mögé máshogy is, ami szintén kedvenc szórakozásom. 

Ez volt a borok listája, mivel Csaba a mádi (Tokaj-Hegyvidék) Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészetet képviselte, így kapott benne helyet a világon már nagyon ismert édes tokaji bor is, de persze legalább olyan fontos volt az egyre népszerűbb száraz tokaji fajták bemutatása is:

Szent Tamás Mád Furmint 2012,
Percze Furmint 2012,
Szent Tamás Furmint (ebben az esetben ez a pincészet és a dűlő neve is egyszerre) 2011,
Percze Hárslevelű 2012,
Mád késői szüret 2012,
Aszú 6 puttonyos 2009,
-plusz néhány üveg Szepsy.

IMG_9429.JPG

Ez pedig az éttermek listája, zárójelben a Michelin-csillagok, illetve a Restaurant magazin világ legjobb éttermeit összesítő toplistáján elfoglalt pozíciójuk:

Arzak (3 csillag, 8. hely a világon)
Akelarre (3 csillag)
Mugaritz (2 csillag, 6. hely)
Azurmendi (3 csillag, 26. hely)

Elég impozáns lista!

A borok eljutottak így a legjobb baszkföldi éttermekbe, első célpont az Arzak és az Akelarre (3-3 Michelin-csillag!) volt.

Arzak:

Akellare:

 Aztán következett a Mugaritz, ami ugyan csak 2 csillagos, de talán az egyik legjobb gasztroélményem volt, szenzációs ételek, művészi tökéletesség, és közben mégis teljesen fesztelen hangulat, mosolygós arcok és összetett élmény, írok róla majd még részletesen is. 

Ilyen az étterem kívülről, hatalmas kerthelyiséggel, ahol megfelelő idő esetén az üdvözlőfogásokat is felszolgálják, illetve a desszertet és a petit fourt. És persze van egy nagyon komoly saját fűszerkert is.

Itt zajlott a borkóstoltatás, egy kis, hangulatos melléképület, éppen ilyen célokra, amin a nagyon komoly érdeklődést bizonyította, hogy három sommelier is kihasználta az alkalmat, hogy kiváló magyar borokat igyon. Jegyzeteltek is szorgalmasan, és hihetetlenül érdeklődők voltak, eleve az volt az érzésünk, hogy ők biztos felveszik majd az itallapra, de arra nem számítottunk, ami bekövetkezett...

Ugyanis - később, ebédnél - már az egyik desszerthez felszolgálták az egyik kedvencüket! Zöld alma és érlelt sajt különleges kombinációja volt a desszert, a por, illetve fagyi állagban, jéghideg kövön tálalva. Ehhez szolgálták fel borpárosításként a Szent Tamás 3909 késői szüretelésű borát, ahogy a weboldaluk írja: "A szőlőbirtok legmagasabb beltartalmú fürtjeiből, fürtrészleteiből készült a bor. A száraz, meleg évjárat kedvezett az érésnek, viszont nagyon kevés aszúszem képződött. Az eddigi évjáratok közül ez az egyetlen bor, amibe muscat lunel fajtát is szüreteltünk a furmint és hárslevelű mellett. Közel egy évet töltött kisméretű hordóban, ezzel az volt a célunk, hogy harsány illatát minél tovább megőrizzük."

Szóval az első falak garantáltan ledőltek, komoly remény és esély van rá, hogy a baszkföldi csúcséttermekben, amik egyben a világ legjobbjai közé is tartoznak, megjelenhetnek hamarosan magyar csúcsborok is a kínálatban! Ez pedig óriási dolog lenne, az eddigi kalandozásaim során szinte kizárólag muzeális tokajikat találtam a boros pincékben, amiket valószínűleg soha senki nem rendelt, nem csak az áruk, de amiatt is, mert összesen 1-2 üveg volt az étterem birtokában. Mindenhol komoly érdeklődést tapasztaltunk a borokkal az éttermek részéről, szuper lenne, ha bekerülne a világ gasztronómiájának valódi vérkeringésébe a magyar bor!

A Mugaritz-os fiúk még csoportképet is kértek, nyilván nem kérettük magunkat, csak közben kicsit átöltöztek:

IMG_5988.JPG Ha lesznek további jó hírek, gondolom ősszel várható konkretizálódása a bemutatóknak, arról is beszámolok majd persze.

[További baszkföldi gasztroélmények itt a Világevőn.]

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr306612931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2014.08.19. 08:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása