Az 5 legjobb kávé Budapesten és a leggyönyörűbb kávégépek
2014. február 13. írta: világevő

Az 5 legjobb kávé Budapesten és a leggyönyörűbb kávégépek

Ha csak a szervírozott espresso minőségét nézzük, akkor is kiemelkednek a mezőnyből ezek a kávézók, de ha hozzávesszük azt is, hogy ezekben valódi baristák dolgoznak valódi kávékkal, amiről még érdemi információkat is tudnak adni, akkor nem lehet kérdés, hogy ezek közül válassz-e vagy inkább egy lánchoz térj be.

A magam részéről az espressót teszteltem mindenhol, mert azt szeretem a legjobban, és azon a legkönnyebb talán felmérni a tudást. Viszont ezek a helyek más kávéitalokat is kiválóan készítenek, például ristrettót, flat white-ot és sok mást, illetve érdemes kipróbálni a különleges eszközökkel készülő kávékat is. És nagyon javaslom, hogy beszélgess a baristával, kávéról, kávéfőzésről, eszközökről, termelőhelyekről, ízjegyekről. Nagyon tanulságos tud lenni.

 [Március 1-én szombaton délelőtt ne csinálj magadnak programot, ha nem vagy vegetariánus!]

abc-sorrendben a TOP5 budapesti kávé:
(az adatokat tőlük kértem a fb-on, a név után értékelés származik csak tőlem)

Espresso Embassy
Nagyon jó hangulatú hely a belvárosban, közel mindenhez, de mégis nyugis környezetben, jó időben miniterasszal.
V., Arany J. u. 15.
weboldal
Barista: Várady Tibor, Szőllősi Lívia, Fazekas Andrea, Hámori Tibor, Apró Franciska, Cserkó Péter
Kávégép: La Marzocco Linea
Büszkeség: 5 versenyző barista és egy barista bíró van a csapatban (Szőllősi Lívia bíráskodott több országban) Várady Tibor 2013-ba a Melbourne-i kávés világbajnokságon 6. lett a filter vb-n (World Brewers Cup), és harmadik az Aeropress VB-n. A budapesti Casino Mocca a fő (de nem kizárólagos) kávébeszállítónk, és rájuk nagyon büszkék vagyunk, az újhullámos kávéforradalom éllovas pörkölője.
Eszközök: Hario V60, Aeropress

Fekete
Kávét a kávézóból portásfülkéből! Olyan kicsi a hely, hogy talán nem is férne el egy hatalmas latte, egy nagyon finom espresso annál inkább. (Ők még nem reagáltak az üzenetemre, ha megteszik pótlom az infókat azonnal, addig összeszedtem én, amit tudtam, na meg úgyis a kávé a lényeg az pedig kiváló.)
V., Múzeum krt. 5. (Astoria)
weboldal
Barista: Szólláth Gábor , Vid Richárd és egy beugró barista hölgy, Patai Zsuzsanna. Vendégbaristánk ünnepi alkalmakkor a tulaj, Gerzsenyi András
Kávégép: La Marzocco Linea MP
Specialitásaink: a különleges londoni mikropörköldéből származó Alchemy coffee, ami vendégeink és baristáink kedvencévé vált, állandó vendégkávéink pedig a Casino Mocca különlegességei.
 És természetesen a hely különleges hangulata, kialakítása. A design, az arculat, a grafikák, amit baristánknak,a képzőművész Szólláth Gábornak Gerzsenyi Andrásnak köszönhetünk. A hely érdekes atmoszférája a házzal egyidős, több mint száz éves gyönyörű ajtó, és hogy mindenki betekintést nyerhet, hogyan is készül a különleges kávéja.

My Little Melbourne
Művészi latte art, kiváló kávék és péksütemények, minigaléria és jó időben miniterasz.
V., Madách I. út. 3. (Madách tér)
weboldal
Barista:  (jelenleg 4 fő), egytől-egyik képzett barista, többen díjat is nyertek versenyeken (lásd pl.: Juhász Edit: 2012-ben világranglista 26., míg 2013-ban már a 8. helyen végzett. Scheibert Nikolett kolléganőnk pedig a tavalyi Magyar LatteArt bajnokságon 5. helyezést ért el. Idén mindketten részt vesznek a LatteArt Magyar Bajnokságon!
Kávégép: La Marzocco Strada EP
Büszkeség: 3db "On-Demand" őrlőnk van a pultban: 1 az állandó Workshop Coffee-nak, ami csak nálunk elérhető "folyamatosan" az országban, és Londonban pörkölik, a 2.-ban mindig valamilyen vendégkávé, most éppen a The BARN-tól, Berlinből, vagy  itthonról és más európai országból, míg a 3-ban az olasz Danesi blend). Teflonos tejkiöntőkkel és pultba szerelt mosóval dolgozunk. A vízünk I. osztályú minőségét a BWT Water + More víztisztító és vízlágyító "patronos" rendszerével biztosítjuk, tej az etyeki Ödön Majorból, pékáruinkat és süteményeink a Butter Brothers-től.
Eszközök: Aeropress, Coffeega Alley 600 Cold Drip.

Tamp & Pull 1+2
A nagy úttörő, Molnár Attila szakmai vezetésével, aki az első (de nem az utolsó), nemzetközileg is sikeres barista. Kedvencem a versenyek hangulatát idéző "menü".
weboldal
Büszkeség: Büszkeségünk Molnár Attila, akinek a tudását folyamatosan szipolyozzuk ki belőle, mert még mindig ő az egyetlen olyan magyar barista aki ennyire jártas a nemzetközi szakmai életben is. Emellett büszkék vagyunk a Has Beanre, de ez egy külön cikk lehetne, hogy a pörkölés művészete, a pörkölőmesteri tapasztalat, az évek és az utazás miért teszik naggyá, profivá Steven Leightont, és ezzel a Has Beant az egyik legjobb speciality kávéjává.
Specialitás: 3 hetente változó 3féle alapkávét, amit különböző kávékba ajánlunk: espresso és társai, tejes és filter. Attila tananyagát oktatjuk work shopokon a TampLabben és kávécserekor stock cuppingot tartunk a széles zacsis kv választékunkból.
Eszközök: 
Kalita, Melita, Hario V60, Chemex, Aeropress, French Press, Espro Press, Iwaki.

1. IX., Czuczor u. 3.
Barista: Deák Joci, aki a Head Baristánk és Karabencsó Gabi barista reménység
Kávégép: La Scala Carmen

2. XIII., Váci út 85.
Barista: Kovács Petra Latte Art babérokra tör, és Pálvölgyi Krisz, barista veterán
Kávégép: La Marzocco Linea
Specialitás

Plusz 1: "Kicsit" kiesik ugyan Budapestről, de mivel az ország egyik legjobb kávéja itt van, nem hagyhatom ki ebből a listából sem:

A Kávé Háza
Egy egészen különleges hely, egy egészen különleges szakértő vezetésével. Akár a szekszárdi, akár a villányi borvidék meglátogatása esetén kötelező ide betérni!
Szekszárd
weboldal
Barista: Nyerges Péter, Járfás Miklós, Tóth Sándor.
Kávégép: Faema E61 + Dalla Corte 1 gr
Eszközök: Cezve/Ibrik, Mokka, V60, Kalitta, Chemex, Swissgold, Aeropress, Cold Dripper, Syphon.
Specialitás: Az Ír kávénk BITANG!
Büszkeség? A légkör mindenképp, és kivétel nélkül minden kávénkra. nyilván büszkék vagyunk az elért eredményeinkre is, de ezekre történelmi eseményként gondolunk. A betérő vendéget nem az érdekli, hogy tavaly, vagy tavaly előtt tudtunk e jó kávét készíteni, hanem az, hogy most képesek vagyunk e? Mindemellett különös figyelmet fordítunk a gasztronómián belül magas minőséget képviselő szereplőkkel, a borászokkal és a kávés szakma szereplőivel való korrekt kapcsolatra. Csak pozitív gondolatok hagyják el a szánkat, legyen szó bárkiről. No és persze baromi büszkék vagyunk arra, hogy bebizonyítottuk: vidéken is van élet!

Néhány kávégép a fentiek közül:

 

Lesz folytatása is, a legjobb baristákat részletesebben is bemutatom majd, a különleges eszközöket pedig videón, az úgy izgalmas és érthető. Mondjuk azt nem ígérem, hogy lesz real-time videó az Iwakiról, ami egy hidegen működő csöpögtetős kávékészítő eszköz, nagyjából 4 óra egy ital elkészülési ideje ugyanis...
És van egy jó programjavaslatom is, ahol egy helyen rengeteget meg lehet tudni a kévéról, baristákról, gépekről: KávéBár Bazár, jövő héten.

És még néhány gyönyörű kávégép, a mumacespresso gyűjteményéből:

 [Március 1-én szombaton délelőtt ne csinálj magadnak programot, ha nem vagy vegetariánus!]

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr55809287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Borat Broaf 2014.02.13. 14:25:52

Tóth Sanyi a legnagyobb király!!!

ekat 2014.02.13. 21:00:54

És Horváth Lajos se semmi. :)

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2014.02.14. 20:44:39

Kopi luwakot kóstoltatok már? Ismeri valaki ezt a márkát, ezt érdemes megvenni? Üdv
aprod.hu/hirdetes/100-eredeti-kopi-luwak-balirol-ID1Sl3J.html

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.14. 21:00:39

@Pollen: rövid válasz: NEM! hosszú válasz: a kopi luwak alapvetően parasztvakítás, adott esetben állatkínzással kombinált parasztvakítás. A fenti kávézók közül többen is lehet kapni otthoni használatra is szuper finom kávékat, azt javaslom inkább.

Merlot 2014.02.14. 21:44:15

Világevőnek javaslom tisztelettel, hogy látogasson el ide:

www.ilmio.hu/index.php

Nem, nem a kávézóba, hanem a mobil elérhetőséget használva a tulaj kézműves pörkölőjét látogassa meg.
Meg fog lepődni....

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2014.02.14. 21:49:14

hagyjuk már ezt a barista parvakot. lefogadom, hogy se én, se más nem tudná megmondani csukott szemmel, íz alapján, hogy melyikben főzték a kávét.

(hivatkozás: a tesztek szerint az 5€ feletti borokat a sommelier-k sem tudják ársávok szerint megkülönböztetni. egy minőségi szint felett már nincs különbség.)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.15. 08:08:29

@Parmezanidész: az még hagyján, de állítólag csukott szemmel, bedugott füllel még a legjobb filmkritikusok se ismernek fel egy Tarkovszkijt.

...elmúlik... 2014.02.15. 15:15:20

Köszi a felsorolást, adtál programot, mert végig kóstolom a helyeket. Eddig a szekszárdiaknál ittam a legjobb kávét, ami biztató, de kávézni egy kicsit messze van :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.15. 15:16:47

@...elmúlik...: na igen, a visszaúton már lehet, hogy kimegy az élénkítő hatása :)

...elmúlik... 2014.02.15. 16:56:33

@világevő: Ez igaz. Nem baj, örülök azért, mert talán egyre több olyan hely nyílik, melyeken keresztül valóban olyan minőséghez jutunk - legyen az étterem, kávézó, what ever - melyek az átlagfogyasztó igényszintjét emelik.
Nem tudom te alapvetően mivel foglalkozol, de azt igen, hogy kellene még belőled jó pár több is.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.15. 17:34:17

@...elmúlik...: köszi, azon vagyok, hogy tudjunk a jó helyekről! és pont szeretnék valami kis mozgalomszerűséget is indítani erre, pár napon belül.

kifli 2014.02.18. 15:10:07

@világevő: akkor fel kell fedeznem a top 5-ot

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.18. 17:05:57

@kifli: valami ilyesmi motiválta a poszt megírását is, hogy bemutassam a TOP5-öt :)

kifli 2014.02.18. 17:11:35

@világevő: sosem mondtam, hogy gyors a felfogásom

hofi601 2014.02.23. 01:57:48

@világevő: Itt jártál már: cafe-memories (Linket nem enged beszúrni.) Ha a TOP5-be nem is fér bele, a "legjobb kávé, ahol legkevésbé számítanál rá" versenyt tutira nyerné, ahogyan az ár/értéket is. De szerintem abszolútban is van keresnivalója.
A tippeket köszönöm, megnézem a helyeket.

vujo 2014.04.14. 21:48:08

A Printa még működik?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.14. 22:17:21

@vujo: van még, de azóta erősödött a mezőny. sőt, bejött a cirkusz is!

Metrós Ryder 2014.07.18. 12:08:00

@világevő: Annyira erősödött a mezőny, hogy a legjobb kávézó Budapesten jelenleg a Barako a Török utcában.

Metrós Ryder 2014.07.18. 13:23:32

@világevő: Mármint legjobb, a kávé minősége alapján. De lehet, hogy mind a kettő. :)

Pal Orosz 2014.08.09. 18:52:13

A legjobb kávé Pesten szerintem az alábbi helyeken van: E.Embassy, Tamp&Pull és Madal Cafe.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2014.09.07. 13:52:41

@Parmezanidész:
Tévedés. A kávé mindenképp, a bor határeset (magyar viszonylatban biztosan, nemzetközi viszonylatban valószínűbb a tévedés).
Eltekintve attól, hogy a teszt kivitelezhetetlen, a cikkben említett helyek baristái a cikkben említett többi kávézó kávéját vakteszt alapján felismernék.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2014.09.07. 13:55:11

@világevő: Ez a kezdeményezés hogy áll február óta?