Diós-mascarponés tészta 10 perc alatt (recept)
2013. július 15. írta: világevő

Diós-mascarponés tészta 10 perc alatt (recept)

Mivel a Facebook oldalon többen is kérték, gyorsan leírom ezt az egyszerű kis receptet, aminek egyébként meglehetősen finom a végeredménye, és persze variálható sokféleképpen ízlés szerint.

IMG_9893-1.JPG

Leginkább a célzott bevásárlás elmaradásának köszönheti a létét a mai vacsorám, persze nyilván nem mindenkinél van otthon a hűtőben mascarpone, pedig érdemes tartani. 

Diós-mascarponés pasta

Hozzá valók (2 főre):

tészta (valamilyen kis alakú a legjobb, és fejenként kb 15-20 dkg)
4 újhagyma vagy 1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 nagy marék dió
fél doboz mascarpone
só, (fehér)bors
parmezán a tetejére (én végül lelfelejtettem, anélkül is jó)

IMG_4627.JPG

Elkészítés:

Felteszem a vizet forrni (sóval), aztán bele a tészta, a csomagoláson feltűntetett ideig. Ez apróbb tésztáknál minimum 10 perc szokott lenni, szóval bőven van idő csak ezután nekilátni a többi munkafázisnak.
Kevés olajon kicsit megpirítom a hajszálvékony szeletekre vágott fokhagymát (én szeretem kb csipszre túlsütni), mehet bele a felaprított hagyma, majd amikor az megdinsztelődött, magasabb lángon a finoman összemorzsolt dió [és opcionálisan egy nagyon kis csipet felaprított sáfrány (ha sáfrányos szeklice, akkor mehet kicsit több)]. Megpirítom, majd a kész tésztát összekeverem a mascarponéval, sózom, borsozom és tálaláskor megszórom bőségesen hagymás dióval, reszelhetek rá parmezánt is. Megeszem, közben elégedetten bólogatok.

IMG_4629.JPG

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr885406306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2013.07.15. 22:07:20

En sima hagymas-dios tesztat szoktam csinalni. Hagyma dinsztelve, boven felontve suru tejszinnel, sozva, durvara vagott dio picit atrottyantva benne (hogy belefojjon az aromaja). Orsotesztaval szeretem a legjobban!
Mascarponera meg nem gondoltam hozza, de a parmezan kotelezo.

Mrs. Clayton 2013.07.16. 14:35:04

hát ez pont kapóra jön holnapra, de mert épp fenyőmagom is van itthon, ezért azt is hozzá fogom tenni, a mascarponét lecserélem ricottára ezeket összeturmixolom és ezt a szószt rakom a tésztára
süti beállítások módosítása