2 csillagos egy csárdában - bolognai kávés kalandok
2013. január 15. írta: világevő

2 csillagos egy csárdában - bolognai kávés kalandok

Ősszel az Amalfi-partról hazafelé indulva (itt vannak az ottani gasztrokalandok) megálltam még Bolognában pár napra. Ez a város talán kevésbé ismert gasztronómiai szempontból, eltekintve persze a híres-hirhedt - és nem létező - "bolognai spagettiről", pedig vannak itt is izgalmak. Számomra az egyik legnagyobb az volt, hogy megtapasztalhattam, hogy két egy-egy Michelin-csillagos séf is megfér békességben egy konyhában, és még ráadásul kiváló menüt is szervíroznak.

20121009.jpg

[De róluk inkább egy küön bejegyzésben majd.]
Bologna két fő büszkesége a kávé és a fagyi. Fagyiban is kipróbáltam a legjobbnak mondott helyet, a La Sorbetteriát, és nem is kellett csalódnom, csodálatosan krémes, intenzív és természetes ízű fagyit adnak, egy bánatom volt csak, hogy még a gigante (=óriás, ejtsd: dzsigánte) méretű tölcsérbe se lehet háromfélénél többet választani, én pedig épp vacsora előtt voltam, így nem jött szóba, hogy esetleg még egy tölcsérrel kérjek. Pedig éltetem egyik legjobb fagyija volt. Íme a fagyi:

IMG_9232.JPG

Benne pisztácia, Crema Edoardo (mascarpone, tojás, S. Marzano, karamellizált fenyőmag), Crema Michelangelo (mandulakrém, szicíliai mandula). A Gigante elnevezés amúgy is kedvencem lett, ugyanis az Amalfi-parton il professore, azaz a tanár úr, éppen így nevezett el. Aki nem mellesleg hihetetlen beleéléssel és választékossággal tudott mesélni a legegyszerűbb olasz ételek nagyszerűségéről is, ezt is szeretem az olaszokban.

A város másik nagy büszkesége a kávékultúra.

20121008.jpg

Rengeteg különleges kávézó található itt, ez volt a kis kitérő fő célja is, ugyanis a Philips/Saeco meghívására volt alkalmam megkóstolni a legújabb készülékek által készített kávékat is. A gép elég menő, körül-belül olyan funkciók vannak már benne, mint egy felső kategóriás BMW-ben, a legnagyobb kedvencem az ujjlenyomatleolvasó, amit persze nem bűnözők azonosítására használ, hanem a saját személyes preferenciák eltárolására és egyszerű előhívására. Azaz nem kell soha többet beállítgatni a paramétereket, hanem azonnal nekikezd a kedvenc kávé elkészítésének. Ez mondjuk otthon, egyedül nem tűnik olyan hasznosnak, de plldául irodai környezetben biztos nagyon hasznos.

A gyár környéke egyébként elég meglepő, ugyanis semmi ipari hangulat nincs, a várostól távol esik, ilyen:

IMG_9267.JPGÉs ilyen, amikor a nénik tesztelik a tejhabkészítő apparátust:

IMG_9241.JPGÉs ilyen az, amikor egy kiváló helyi barista készíti a tejhabot már élesben, ügyeljünk a helyes kéztartásra:

IMG_9285.JPGÉs persze a helyes fejtartásra is, ugyanis a tejhab készítésekor első sorban a hallásra érdemes hagyatkozni:

IMG_9283.JPG

Meg persze némi kézügyességre és gyakorlásra, és akkor ilyen lesz a végeredmény:

IMG_9274.JPG

IMG_9299.JPGUtóbbi egy röfi? Maci? Nem tudom, csak azt, hogy még minimum 10 év kell, hogy hasonlót csináljak.

Sajnos arra nem volt időm, hogy végigjárjam a város összes jó kávézóját, na meg a szívemre se lett volna jó hatással, de azért az egyik leghíresebbe elmentem. 

IMG_9108.JPGSzenzációs espressót főznek, és persze különleges hangulata is van a kis kávébárnak, ahogy ezt megszokhattuk az olaszoktól, ahol még egy kis falusi kocsmában is kiváló kávét főznek a pultnál álldogálló vendégeknek, nagy kedvencem a műfaj.

IMG_9120.JPG

És van még egy specialitásuk, a csokis kávé, amikor prémium csokira engedik rá az espressót, ez is kiváló, de azért nekem a kávé továbbra is feketén, cukor nélkül az igazi.



IMG_9114.JPG

IMG_9111.JPGIMG_9118.JPGIMG_9115.JPGLegközelebb jönnek a csillagosok, akik kávés finomságokat főztek! 

Addig is, ha még több csillag érdekel.

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr394846076

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.16. 11:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.