Egy újabb hely, ahol teljesen esélytelen El Bulli menüt enni
2012. február 09. írta: világevő

Egy újabb hely, ahol teljesen esélytelen El Bulli menüt enni

Sok éven keresztül a spanyolországi Roses-ben található El Bulli, a legendás Ferran Adriá étterme jelentette a szakmai csúcsot. A molekuláris gasztronómia nagymestere aztán egyszercsak úgy döntött, hogy elég a folyamatos teltházból, bezárja az éttermét.

A foglalási rendszer lényege az volt, hogy évente egyszer lehetett megpróbálni bejutni a fél évig nyitva tartó étterembe, én is megpróbálkoztam a dologgal párszor, kaptam is mindig emailt, hogy köszönjük, talán majd jövőre.

Most viszont egy újabb étterem, a chicagói Next tűzte - három havonta változó - műsorára a legendás étterem emlékét idéző menüsort. Így fest a dolog:

Egy dologban nem lesz semmi változás, ugyanúgy lehetetlen lesz bejutni a Nextbe is, mint volt az El Bulliba. Próbálkoztam a Facebook oldalukon, de nyilván nem engem sorsoltak ki. Azt nem tudom, hogy hogy pattantam volna hirtelen repülőre, ha összejön, de ettől a dilemmától megkíméltek sajnos. Még az az egy szerencse, hogy egyszer sikerült már megkóstolnom a séf, Grant Achatz (Alinea) menüjét, amikor pár éve a salzburgi Ikarus-ban vendégeskedett, zseniális volt... Bebizonyította, hogy a molekuláris bűvészkedés nem csak öncélú lehet, hanem átgondolt, profi és fenomenális élmény is. (Tényleg arról se írtam még meg a beszámolót.)

Fotó: Next

De jó lenne megkóstolni ezt is. Addig is folytatom a francia gasztrotúrámat, tegnap a világ legmagasabban fekvő 2 Michelin-csillagos éttermében jártam, ma a Chrtreuse pincéibe is eljutok például. Ezt a videót láttad már?

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr654080295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KundK 2012.02.09. 09:45:56

Ha már molekuláris gasztronómia, akkor még mindig jöhetsz Hestonhoz a Fat Duck-ba!
Ezekhez képest, oda gyerekjáték bejutni. Csak fürge ujjak kellenek hozzá. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.02.09. 10:16:05

Hú, hátborzongatóan jó ez a videó!!

sobrijoska10 2012.02.09. 10:48:59

Fényévekre van ezektől egy gulyásleves vagy lecsó :)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.09. 12:00:00

Pécsett a Hatcsöcsűbe évek óta nem lehet bejutni, mert bezárt!

magichorse 2012.02.09. 12:28:50

@KundK:
Fürge ujjak?!
Van ugyan online regisztrációs rendszerük, de ott még soha, egyetlen szabad asztalt sem láttam. Nekem hat hónapig tartott bejutni. Minden nap reggel kilenckor megnyílik a lehetőség, hogy telefonon asztalt foglaljon ez ember egy pontosan három hónappal későbbi időpontra. Ekkor a telefonvonaluk mintegy másfél órán át folyamatosan foglalttá válik, akkor is, ha automatikus újratárcsázást kapcsolsz be. Amikor végre sikerül felhívni őket, közlik, hogy minden hely elfogyott.

Ez így ment nap mint nap. Úgy tudtam csak bejutni, hogy egyik nap aránylag hamar felhívtam őket, és egész magasra sikerült iratkoznom az aznapi várólistára. Elegendő ember mondta le arra a napra, és egyszer csak felhívtak, úgy három héttel előtte, hogy mehetek.

De megérte, életre szóló élmény volt :) A Fat Duck a gasztronómia vidámparkja, minden egyes fogás a 14-ből meseszerűen nézett ki. Kis történet is tartozott hozzájuk (pl "hamis teknősleves" Alice és a Csodaországból, a levesbe kevert, arany zsebórának kinéző zselészerűséggel, vagy üveglapon, tengeri kavicsok fölött felszolgált hamis föveny, amiben minden hínárnak, kavicsnak, tengerhabnak kinéző dolog ehető volt - miközben tengerzúgást kellett hallgatni egy ipodon) és minden egyes apró darabka étel íze meglepetés volt. Semminek sem olyan íze volt, mint amire az ember számított, de minden nagyon finom volt, és tökéletes ízharmóniává állt össze.

Mocskos Állat 2012.02.09. 12:34:28

Mint vegyész végzettségű ember kérdezném, hogy a "molekuláris" gasztronómiában mi a molekuláris?
A többi konyha is molekuláris. Elvégre miből vannak az ételek?
Vagy ez csak marketing humbug azoknak, akik nem értenek a természettudományokhoz?

magichorse 2012.02.09. 12:35:45

@magichorse: Mármint az "Alice Csodaországban"-ból.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.09. 12:38:16

@Mocskos Állat: teljesen jogos, egyszeruen ez a (valoban teves) kifejezes terjedt el a vegyeszi eszkozokkel is kiserletezo konyhara. Lassan kihal ugyis, szoval kar lenne jobbat kitalalni :)

KundK 2012.02.09. 12:46:04

@magichorse:
Az a három hónap előre csak kettő.
De amúgy pontosan így van. Nekem azért pár nap próbálkozás után sikerült felhívni őket. :)

Az online foglalást nem is igazán értem, hogy minek van. Ott csak a telefonos lehetőség után egy héttel válnak elérhetővé az asztalok. amikor azok már 120%-ra foglaltak.

magichorse 2012.02.09. 12:52:51

@Mocskos Állat: A molekuláris gasztronómia a főzéskor és az ízleléskor végbemenő folyamatok tudományos felderítésével, és az így szerzett információkon alapuló ötletekből kikísérletezett innovatív főzéstechnikák alkalmazásával foglalkozik.

Ezzel meglepő alapanyagokból teljesen szokatlan ízeket varázsolnak elő, és kinézetre is érdekes, látványos finomságokat gyártanak. Pl A Kövér Kacsában folyékony nitrogénból emeltek ki és tettek egyenesen a szádba egy dió méretű, de hártyavékony, belül üreges desszertet, ami zsírból készült, ezért nem égette meg a szád, de mégis finom édes és könnyű volt. Ráadásul fehér füst jött ki az orrodból evés közben.

magichorse 2012.02.09. 12:55:38

@KundK: Mázlista. Vagy mostanság már nem akkora az érdeklődés irántuk, mint akkoriban volt.

Ellensúly 2012.02.09. 14:26:13

Még szerencse, hogy a csárdákba akkor jutunk be, amikor akarunk. Nekem egyetlen kanál csárdakaja összehasonlíthatatlanul nagyobb élmény, mint együttvéve az összes michelines étterem, amiben valaha jártam.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.09. 14:31:45

Áhh, Achatz egy átkozott zseni, konkrétan a fél vesémet odaadnám egy közös főzésért!

kvadrillio 2012.02.09. 14:36:21

A VÉGTERMÉK EGY KISZÁRADT MEXIKÓI TÁJRA HAJAZ...:)

a zene viszont brutálisan jó volt.....:)

kvadrillio 2012.02.09. 14:37:04

amúgy ezért a "műremekért" legalább 5 forintot adnék...:)

Démonmac1 2012.02.09. 15:25:20

@Ellensúly: csakhogy a bármilyen csárda és a minőségi táplálék között ég és föld a különbség.

Kezdve a helyszíntől, a berendezésen/dekoráción át, felhasznált anyagok minőségén keresztül.
és nem utolsósorban, ruppótlan alakokkal ritkán futni össze:)

Türkménbasi 2012.02.09. 15:39:12

Világevő Barátom! Ne csodálkozz ha számos irigyed akad.

Sajnállak, hogy egyik étterembe sem jutottál be és egy ciki francia gasztrotúrával kell vígasztalódnod:-)

Mocskos Állat 2012.02.09. 19:47:45

@magichorse: A cseppfolyós nitrogént nem kell bemutatni, laborban bármikor fagyasztok neked benne parizert és chipset.
És semmi tudományos nincs a molekuláris gasztronómiában, annál több adalék, amit ha egy hipermarket polcán található étel csomagolásán lát a sznob, akkor sikítva eldobja, de ha egy mislen csillagos konyhás egy fantázianév alatt szoborja elé, akkor hasra esik.
Cseppfolyós nitrogénben már én is hülyéskedtem ételekkel, nem nagy kaland.
A tudományosság látszata. Látványos, jól eladott humbug. Semmi egyéb.

@Démonmac1: Ha csak ezt tekinted minőségi tápláléknak, akkor gratulálok, hogy évente egyszer tudsz horror áron étkezni, mert kb. ennyiszer jutsz el mislen csillagos étterembe. A többi napon fotoszintetizálsz?

magichorse 2012.02.09. 20:38:07

@Mocskos Állat:

Több humbugnál, mert az eredmény nagyon finom. És nagyon érdekes, változatos. Ha bemész egy átlag, jó vendéglőbe, ahol finomat főznek, és eléd tesznek egy paprikáskrumplit, az az első falattól az utolsóig ugyanolyan ízű lesz, vagy mondjuk maximum kettő, ha ráharapsz egy darab kolbászra. Itt az étkezés arról szól, hogy elvered az éhed, megtömöd a hasad.

Ezzel szemben a molekuláris gasztronómiával készült étel úgy néz ki, hogy tele van a tányérod jól kinéző izékkel, és szinte mindegyik teljesen más ízű, de ezek az ízek ugyanakkor harmonizálnak. Itt minden egyes falat egy-egy külön kis kaland :)

És nem attól molekuláris, hogy vegyszereket, adalékanyagokat adnak hozzá - szó sincs ilyesmiről. Nincsenek benne tartósítók, állományjavítók stb, mint a bolti kajában. Hanem úgy vannak összeválogatva az alkatrészek, amelyek olyan hőfokon lettek sütve-főzve, hogy a végeredmény egy tudatosan megkomponált, tervezhető, ezért sokszor szokatlan, de finom ízt eredményez.

irodai gerilla 2012.02.10. 15:12:02

Engem Mocskos Állat meggyőzött... :DDD

ehran 2012.02.10. 15:26:38

@Mocskos Állat: Bár kétségtelenül van igazad abban, hogy sok helyen csak "hülyéskedésre" használják, de azért akad, ahol meglehetősen komoly dolgokat készítenek vele, illetve ahol tényleg jelen van a tudomány. Ferran Adria, Heston Blumenthal, Hervé This, Grant Achatz, Harold Mcgee - néhányukat már említették itt, de nézz utána a munkájuknak, azért az némiképp túlmutat a komolytalan humbug kategórián, illetve kétlem, hogy Te összedobsz ilyen ételeket a laborodban, mint amiket ők készítenek az úgynevezett molekuláris gasztronómia (tényleg nem szerencsés megnevezés) segítségével. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.02.10. 17:34:51

@Mocskos Állat: első ránézésre igazad van, a gourmet örömmel falja a varázsporokat egy mislencsillagos étteremben, de valóban visítva dobja el a hipermarketben.
A tévedésed - bármilyen rosszindulatú is - abban rejtezik, hogy a hiperes drágák a híg fost állítják ehető jellegűvé ezekkel a cuccokkal, a csúcséttermek pedig minőségi, professzionálisan kezelt alapanyagokat. Ilyen tekintetben semmi különbség egy hagyományos konyhát vivő csúcsétterem és egy moslékot felszolgáló bevásárlóközpontos faloda viszonyához képest.
süti beállítások módosítása