Amszterdamban a legjobb borok és séfek között
2012. február 02. írta: világevő

Amszterdamban a legjobb borok és séfek között

Ellátogattam két hete Amszterdamba, ahol a nagyon finom nyers hering (hagymával és uborkával, frissen pucolva), a helyiek kedvence, a Kibbeling és persze az automatás - nem túl finom, de legalább mindig friss - húsos krokett megkóstolása mellett komolyabb küldetésem is volt: a Wine Professional nevű magas színvonalú eseményre kísértem el a Costes étterem csapatát. Miguel Vieira, séf és két segítője, Kiss Gábor és Söre Csaba nem kis feladatra vállalkozott, a szakmai közönségnek mutatkoztak be egy olyan mezőnyben, ahol még talán nekem is megremegett volna a térdem. 

A Costes-team:

 

[Az előzményekről, az ételekről és a borokról itt írtam már részletesen.] A mezőnyben az egy főre jutó Michelin-csillagok száma meghaladta a kettőt is, Bart de Pooter (2 csillag, 18 GaultMillau pont, Belgium), Jonnie Boer (3 csillag, 19,5 GM pont, Hollandia) és Sergio Herman (3 csillag, 20 GM pont!, Hollandia) és Miguel Vieira (1 csillag, 18 GM pont, Magyarország). Szerintem ez elég jól hangzik, a fentiek közül a belga versenyző jó eséllyel megkapja idén a harmadik csillagját, Sergio Herman pedig az egyetlen séf a világon, akinek a maximális 20 pontja van a GaultMillau kalauzban. És annyira komolyan vette a bemutatkozási lehetőséget, hogy nem csak egy komoly szakács- és sommelier-brigádot hozott magával, hanem a saját felszolgálóit is! (zárójeles megjegyzés, én attól sem lennék nagyon meglepve, ha március közepén az első magyar 2 csillagos éttermet kellene ünnepelni...)

 

Az már első reggel kiderült, hogy messze vannak a körülmények az ideálistól, az előkészítés hol egy folyosón, hogy egy kis helyiségben folyt, egyik sem tekinthető profi konyhának, de még egyéb izgalmak is adódtak menet közben is. Szerencsére a stáb nagyon előkészült, így a lehetőségek szerint már itthon elvégeztek rengeteg munkafolyamatot, bevásároltak szinte mindent, majd kint a hotel konyhájára bekéredzkedve tudtak még tovább dolgozni, enélkül elég nagy bajban lettek volna. 

 

Az sem sokat segített, amikor második nap, a folyosói kapkodós előkészítés után kiderült, hogy az idukciós főzőlap nem igazán működik, így egyéb megoldások után kellett nézni, mindezt már a szakértő és várakozó közönség előtt. Viszont az utolsó képen biztos sokan felfedeztek egy ismerős alakot, Litauszki Zsolt Henrik, séf (Pierrot, 21, Pest-Buda), aki főleg a borok miatt volt a helyszínen, azonnal felkínálta a segítségét, és végig reggeltől délutánig melózott, húzta az igát a többiekkel, szerintem elég menő az ilyen összefogás.

 

Gyorsan le is lövöm a poént, a meglehetősen tökéletelen körülmények ellenére nagyon jól szerepelt Miguel Vieira és a Costes csapata, erre utaltak az egyes fogások és borok utáni hozzászólások, ahol mernek kritikusak is lenni a szakemberek, na és a rengeteg megkeresés, amit Miguel kapott, köztük a legfontosabbal: a jövő évre szóló újbóli meghívással!

 

 Nemes Richárd (In Vino Consulting), aki a a bemutató borsorát állította össze, amiben a fő szerepet a kevésbé ismert pincészetek kapták ezúttal, különös hangsúlyt fektetve a furmintra, ami a legfontosabb exportcikkünk lehet a nagy borok szegmensében.

Itt éppen előad, illatozik, iszik és újra beszél, nagy érdeklődéssel fogadták a közönségben a szavait is, és a borokat is, ami azért izgalmas, mert sok nagyon fontos sommelier és kereskedő is ott volt, hiszen épp ez a rendezvény célja.

 

Ő pedig Mautner Márk, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal vezető tanácsadója, akik támogatták a magyar csapat megjelenését és szereplését, és Márk persze a helyszínen is rengeteget segített.

Még én is beszéltem végül, rám jutott az ételek ismertetése, ha már ott voltam, így Miguelnek több ideje maradt az ételekre.

 

Ez pedig itt már a felszabadultabb időszak, az esemény utáni kis ünneplés. A képen balról Jan van Lissum, a főszervező, a holland GaultMillau étteremkalauz főszekresztője, Miguel Vieira, a Costes séfje és Sümeghy Gyula, Magyarország hollandiai nagykövete.

Jan van Lissum meghívott a két nagyágyú bemutatójára is, de ez majd egy későbbi történet.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr343967600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zmak 2012.02.02. 16:17:23

Minden szép, minden jó. Minden nagyon előremutató. De az milyen már, hogy a sokcsillagos és sokpontos szakács utcai ruhában, puszta kézzel tálal ÉTELT?

mentelek 2012.02.02. 17:02:20

Itt eppen eload,illatozik es iszik, a virág illatozik, nem egy ember, az szagol, ha az érzete pozitiv akkor az illat, ha nem, akkor szag. Ilyen egyszeru. Egyebkent a hir oromteli.

mechanikus 2012.02.02. 17:46:35

Rétegételek, könnyűemberek,nagykövetek ,kitkövetek,be ne szarjunk emberek.Világevő fizettél már negy perecér,vagy bármiért.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.02. 17:55:52

@mechanikus: még nem. tudsz valahol egy jó perecest? elmehetünk.

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.02. 17:56:51

@mentelek: pozitív: illat
nem pozitív: bűz

a szag semleges.

baba jaga 2012.02.02. 18:09:05

Én is azt gondolom, hogy a furmint egy nagyon jó kitörési pont lehet a magyar bornak.Egyedi és isteni.
A friss krokettek Amszterdamban az automatákból,
az igazi kedvenceim. Nagyon lehet inni a jó söröket reájuk.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.02. 18:09:57

@mechanikus: vagy ha lehet óriásperec is, akkor küldd el nekik az árát inkább: www.gyea.hu/
köszi.

Evil1979 2012.02.02. 18:18:34

@mechanikus: Látod, látod, Te is meghívnád :)

Szerintem örülni kéne, hogy a magyar gasztronómia kikerült a pörkölt-gulyás skatulyából.
Az, hogy Litauszki Zsolt beállt segíteni szerintem inkább pozitív mint, hogy nem volt rajta szakács ruha, hiszen nem az miatt ment. Valószínű egy Costes-es darabot tudtak volna neki adni, de hát Ő meg nem ott dolgozik.
Inkább szimpatikus, hogy segített és nem jó magyar módjára hagyta, hogy szenvedjenek és esetleg legyen valami gond.

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2012.02.03. 01:40:49

/ Litauszki Zsolt Henrik, séf (Pierrot, 21, Pest-Buda), aki főleg a borok miatt volt a helyszínen, azonnal felkínálta a segítségét/

"Egy csapat, egy álom."

Attilajukkaja 2012.02.03. 17:11:36

@világevő: @mechanikus:
En gyerekkoromban csak a Cirkusz es Vidampark melletti kemeny perecet ismertem a Varosligetben. Sok-sok ev utan kostoltam meg az elso igazan izletes es puha perecet. Kulfoldon.
Ha egyszer ugy gondoljatok, errol is irhatnatok egy posztot. Biztosan erdekes lenne. Vilagevo azt is meg tudna mondani, hogy manapsag hol lehet a legfinomabbat kapni. Van nehany jo pekseg a vilagban!
Roluk alig esik szo.