Tokaszalonna hagymával. Recept :)
2011. október 26. írta: világevő

Tokaszalonna hagymával. Recept :)

Eredetileg főzési alapanyagokért indultam ma a Fény utcai piacra, de aztán megláttam egy csodálatos, abált tokaszalonnát és ebben a pillanatban minden más gondolat kitörlődött az agyamból. A sok világevés és elegáns étterem között ideje volt már valami tisztességeset is enni.

Következik a recept:
Tokaszalonna lilahagymával
Hozzávalók (1 főre):
25-30 dkg abált tokaszalonna
2 fej lilahagyma
4-5 szelet friss fehérkenyér
2 liter zsíros tej
Megértő lakótárs(ak)

Elkészítés:
A tokaszalonnát ízlés szerinti méretű csíkokra vágjuk (nálam legjobban az 1 cm széles, 3-4 mm vastag vált be), az összes hagymát félbevágva felszeleteljük. Majd egy tányérra halmozzuk és egy villa segítségével elfogyasztjuk.

Hibalehetőségek:
Nem sokat lehet itt hibázni, én azért egy csúnyába beleszaladtam ma: végül mégsem a toka-, hanem a hasaaljaszalonnát vettem, ami szintén nagyon finom, de túl sok volt benne a hús. Azért elfogyott végül.

Szeretitek? Így eszitek? És van a hagymaszag eliminálására bevált trükk?

Persze voltak és lesznek is igazi receptek itt, de ezt meg kellett osztanom, épp most nyeltem le az utolsó falatot. Ha még nem csatlakoztál, épp az 5000.-et várom a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr333331599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ayad 2011.10.26. 16:31:27

a 2 liter zsíros tej számomra picit erős, amúgy korrekt ;-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.10.26. 16:38:08

@ayad: jogos, egy kicsit tej maradt nálam is :)

kitiltott bögre 2011.10.26. 19:33:21

ennyi tejet...mi vagyok én,sajtkészítő?:)

Bibo65 2011.10.26. 19:47:47

Éppen most reggeliztem én is abált szalonnát. Merő véletlenül, de úgy látom, jó időzítéssel. A hagyma ellen a legjobb a hosszan rágott petrezselyem zöldje, majd egy gyors szájvíz. Szerintem. A szalonna úgy is feljön több alkalommal, immár légnemű formában...

dr.kakaósbögre 2011.10.26. 19:48:45

@világevő: arra eleink pálinkát ittak.:)

nowy 2011.10.26. 20:09:38

paradicsomot,zöld paprikát,mustárt is szoktam mellé tenni,mikor melyiket
tejet pedig kizárólag mustáros virsli után :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.10.26. 20:13:29

@Bibo65: :D oké, a petrezselyem nekem is rémlik, lánybúcsút kell találnom valahol a városban hozzá :)

@kakaósbögre: komoly? és működött is? azon csodálkoznék, hacsak nem az általános fájdalom-csillapító hatása miatt :)

@nowy: az is jól hangzik!

_ng_ 2011.10.26. 20:28:02

Szalonnát, hagymát kizárólag bicskával. (Nem is értem: előre fölszeletelve...?)
Ja, és a tejet se tudom hozzá elképzelni. Egy jó kis citromos tea. Vagy néhány korty bor.

Mentünk, odaértünk, nem ott volt... 2011.10.26. 20:56:59

hozzá bor, fehér... királyleányka :)

Tita nick 2011.10.26. 20:58:44

Minek a tányér? Papírból a jó.

dr.kakaósbögre 2011.10.26. 21:57:29

@világevő: komoly.szerintem úgy voltak vele hogy hamár büdös akkor legyen rendesen az.:)

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.10.26. 21:58:34

Majdnem beszóltam, hogy a képen császárszalonna van, de utána láttam, hogy írod (hasaalja szalonna). Egy receptben fontos az alapanyag is. A tokaszalonna más izű, állagú mint a hasaalja.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.10.26. 22:01:56

@Mentünk, odaértünk, nem ott volt...: @Tita nick: @_ng_: ti máshogy, de pont ez benne a szép :)

@kakaósbögre: aha :) az mondjuk jogos :)

@hajdul: igen, de meg is bántam, a toka erre az igazi nekem. és legyen jó fokhagymás :)

dr.kakaósbögre 2011.10.26. 22:04:27

én azért csak harapnék mellé egy kis héjában sült krumplit...legyen autentikus az a parasztreggeli..:)

NA YA! 2011.10.26. 22:19:01

Egy kis pirospaprikával behinteni, hogy jobban csússzon a laktóz!:)))))

NA YA! 2011.10.26. 22:35:00

@világevő: na léptem, mert kínzóan csábító a kép, és így fél tizenegykor már nem állhatok neki zabálni (sajnos)! A recept egyébként majdnem tökéletes, csak én villa helyett bugyli bicsakot használok, mint elsőgenerációs városi!;)

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.10.26. 23:12:28

@világevő: Nem is egyszerű tokaszalonnához jutni. Az igazán egy szíjas, igen vékony szalonnácska. Ma szalonna gyanánt gyorspácolt császár a szalonna.

Attilajukkaja 2011.10.27. 00:10:09

@kakaósbögre:
"én azért csak harapnék mellé egy kis héjában sült krumplit."
A fene a jo dolgodba, hogy van, aki kora reggel felkel es hejaban suti neked frissen a krumplit reggelire :o)))
....Mert megerdemled ;o)

Lacusru 2011.10.27. 01:18:39

Megjött az étvágyam... no majd reggel, egy kis sült császár :)
A tejet utálom! Perverz módon az ilyen finomságok mellé én a jéghideg Coke-ot szeretem. Ja és igen, egy kis paprika-paradicsom sem jön rosszul.

A hagymát szeretem besózni fogyasztás előtt 30percel minimum... és fogyasztás előtt teszek rá pár csepp ecetet. Szerintem sokat javít rajta és nem fog csípni!

Bibo65 2011.10.27. 09:33:09

@világevő: A petrezselymet a lányok nem csak a lánybúcsúban árulják, hanem pl. itt is: csurtus.postr.hu/roma-campo-de-fiori
Egy ilyen felkészült szaki tudhatná :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.10.27. 11:34:03

@NA YA!: én - talán sajnos - de sokadik generációs városi vagyok, bugylibicskát csak a meséből ismerek :)

@hajdul: igaz, de van 1-2 bevált hentes, tenyésztő, akiknél szokott lenni.

@Lacusru: :D cola??? furcsán hangzik, de az emésztésnek biztos jó :) én meg szeretem, ha csíp.

@Bibo65: jártam már arra, szeretem is, de tegnap este 10 után nem volt opció egy római kitérő :)

dezso 2011.10.27. 12:43:32

@világevő: bugylibicskát lehet kapni a Decathlonban is, az meg városi :)

fogash 2011.10.27. 13:19:57

a császár jobb, mint a toka...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.10.27. 17:50:12

@dezso: :) és mitől bugyli- egy bicska? :)

@fogash: mármint te jobban szereted...

fogash 2011.10.28. 10:29:10

@világevő: persze, ex cathedra. :)

attól bugyli, hogy a létező leggagyibb kivitel: esztergált fanyél, ócsó vaspenge, ami nem rugósan csukódik (nem keverendő a gombnyomásra működő rugóskésekkel!), csak kézzel tudod ki/be hajtani és nem is rögzül egyik helyzetben sem.

A Dechatlonban lehet kapni olcsó zsebkést:
www.decathlon.co.hu/products-pictures/400/asset_9492797.jpg

de az nem bugyli, mint ez:
t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSLjRj89gR-8r6aEH60FVeR07z8ADSnrpo7yQWiVvJm4ffVfaSr

Lacusru 2011.10.28. 12:27:49

Azt mondják, jó az emésztésnek.
Én a colát "ünnepi" italként fogyasztom, kizárólag a 0,2-es kivitelben. Na jó, nagy ritkán egy-egy dobozos is lecsúszik.
Ja és hogy mikor vannak ezek az "ünnepi" alkalmak? Amikor a kedvenc ételeim valamelyikét fogyasztom étteremben. De mivel nem mindenhez esik jól a cola, így nem is mindig iszom... ja és ugye alkohol egyáltalán nem, minőségi szörp nagyon kevés helyen van... marad az ásványvíz, vagy a tea :-) amiből szintén szinte sehol nem elérhető minőség!

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2011.10.28. 14:40:58

a tej minek hozzá amúgy? segíti az emésztést?

Attilajukkaja 2011.10.28. 17:40:49

@Lacusru:
"A tejet utálom!"
Erdekes. En is.
Allitolag nincs is olyan mas allat rajtunk kivul, amely meg felnottkoraban is tejet iszik. Raadasul egy masik faj togyebol!!!
A tejivas teljesen termeszetellenes jelenseg ilyen korban!
Ugyanakkor szeretem a tejfolt, a joghurtot es a sajtokat is :o)

A Colat pedig en is szivesen megiszom neha. Foleg, ha olyan vendegloben/vendegsegben etkezunk, ahol nincs paradicsomle. Az a kedvencem :o)
Ha az nincs, akkor vagy a rozsaszinu asvanyviz a valasztek szamomra, vagy a Cola. A Cola savasabb, de egyaltalan nem tesz roszat senkinek, ha evente 5-10 alkalommal fogyasztja.
En leginkabb teakat iszom. Otthoni teakat.

@speed:
"a tej minek hozzá amúgy? segíti az emésztést?"
A tej csak neheziti a emesztest!

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2011.10.30. 10:31:33

@világevő: @kakaósbögre: A hagymára alkoholt tényleg komoly, és valóban működik.
Ha öblögetsz egy-két korty fehér borral, az pálinkaszag nélkül is segít.
Egy haver rajtam tesztelte élesben (lesből elémugorba rámlehelt 20 centiről), és nem jöttem rá hogy mit evett (két fej vöröshagyma, majd egy deci bor).

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.11.06. 12:17:31

@Szomjas Gödény: Nekem nagyon fáj a fejem a hagymától. Elég egy falat hagyma a 4-5 vodkára és ugyanannyi sörre és szétszakad a fejem a hagymától.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.11.06. 12:18:13

@Attilajukkaja: "a tej minek hozzá amúgy? segíti az emésztést?"
A tej csak neheziti a emesztest!"

Pontosan. A kóser konyha is ezért tiltja a húsos és tejes ételeke együttesét.

HighTroller 2011.11.08. 12:39:26

szalonnából a kolozsvári.
amúgy meg nem árt ha van otthon még egy kis bor, egy jó fröccs emellé és kerek a világ.

Check 2011.11.08. 16:53:46

A Fény utcai piacon csütörtök-pénteken (lehet, hogy szombaton is, de akkor én nem merészkedek ki piacra) a főbejárat melletti részen balra van több remek hentes. A kedvencem az, aki a Fény utcai oldalhoz (a szárított gyümölcsöshöz) legközelebb van. Pont úgy csinálja az abált szalonnát, mint anyukám gyerekkoromban...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.11.09. 08:53:30

@hajdul: nem tudományos vagy vallási alapon iszom hozzá a tejet, csak szeretem. :)

@HighTroller: az se rossz!

@Check: igen, ez nem hivatalos hentestől, hanem "őstermelőtől" volt, szintén a főbejárattól egyből balra.

dezso 2011.11.21. 12:43:33

@fogash: jobb későn, mint soha jeligére: A bugylibicska egyszerű, de nem feltétlen gagyi kivitel; a paraszt sokkal egyszerűbben előállíthatta, mint egy rugós bicskát. Különben a Decathlonos igen jó minőség, főleg ennyiért (van nekem is, meg a fiam is vett egyet magának). (És párom egyik nagybátyja szerint nem is igazi bugyli, mivel forgatós a gyűrű rajta, nem tolós.)

Attilajukkaja 2011.11.21. 19:06:11

@hajdul:
"A kóser konyha is ezért tiltja a húsos és tejes ételeke együttesét."
Szerintem annak osszetettebb okai lehetnek.

@HighTroller:
"szalonnából a kolozsvári"
Az attol fugg! Fozeshez, evesre, izesitesre hasznalod? A kolozsvari nagyon jo,....de nem az egyetlen jo szalonna. Nyersen ehetetlen. :o)

@Check:
"a főbejárat melletti részen balra van több remek hentes"
Balra? A szaritott gyumolcsost ismerem, de a hentesek jobbra vannak. Csak egy baromfist es halast tudok balra. (Most ujra megnyilt a regi halas is jobboldalt.)
"szombaton is, de akkor én nem merészkedek ki piacra"
Miert nem? Egyaltalan nincs zsufi. Es a "gombasok" is leginkabb akkor jonnek ki.

@világevő:
Anyukam annak idejen abalt szalonnat es fejhust is. Paprikasan. Apam nagy oromere :o)